Mi a FOREVER TIME?
A jelenlét kiterjesztése az időn túl.
Egy filmes–zenei ciklus és képzőművészeti projekt
az idő újragondolásáról.
A Forever Time egy összművészeti projekt, amely az időről alkotott gondolkodásunkat fordítja ki a megszokott irányából.
Nem az idő múlását vizsgálja, és nem is önmagában a mérhető idő és a megélt pillanat drámai ellentétét.
Épp ellenkezőleg: arra tesz kísérletet, hogy mindazt, amit az időről eddig gondoltunk, a feje tetejére állítsa.
A projekt kiindulópontja az a felismerés, hogy az emberi életet gyakran az állandó sietség és a jövő felé irányuló gondolkodás határozza meg. A jelen pillanat — az egyetlen valóban létező idő — így szinte észrevétlenül háttérbe szorul.
Az időről azt hisszük, hogy múlik.
Hogy a múlt mögöttünk van, a jövő előttünk,
és a jelen csak egy rövid átjáró a kettő között.
A Forever Time meghívás, hogy kilépjünk a pszichológiai idő rabságából és valóban megálljunk. Megélni azt a felismerést, hogy a jelen nem egy átmeneti állapot két időpont között. A MOST egy végtelenül tágas tér, amelyben valójában minden egyszerre történik.
A projekt célja, hogy a néző ne csupán megértse, hanem érzékelje és megtapasztalja a jelen pillanat erejét.
A Forever Time hét jelenlét-rétegen keresztül
vezeti végig a nézőt ezen a felismerésen.
Nem történetet mesél.
Tapasztalatot kínál.
Egy pillanatot,
amelyben az idő megáll.
A CIKLUS
A Forever Time hét egymáshoz kapcsolódó zenei és mozgóképi kompozícióból áll.
Ezek a művek nem lineáris történetet alkotnak, hanem a jelenlét különböző tapasztalatait tárják fel.
A ciklus elemei a jelenlét hét rétegét jelölik ki — olyan állapotokat, amelyekben az idő megszokott érzékelése fokozatosan átalakul, kitágul.
A JELENLÉT HÉT RÉTEGE
A MOST lüktetése
A jelen első felismerése.
Az a belső ritmus, amely minden tapasztalat mögött ott dobog.
Chronos & Kairos
Az idő két arca: a mérhető – kattogó és rohanó – idő és a megélt – kegyelmi – pillanat drámai ellentéte.
A Holnap visszhangja
A jövő nem távoli esemény, hanem már a jelenben formálódó lehetőség.
A jövő árnyai és ígéretei a mostban vetnek hullámokat.
Időtlen szeretet
Az emberi kapcsolatok és érzelmek tere, ahol az idő elveszíti lineáris természetét.
Az örökkévalóság szilánkjai
A múltbéli megélt pillanatok töredékei, amelyekben a végtelen pillanatokra felvillan.
Az utolsó óra
A végesség tudata, amely paradox módon a jelen – a mélyen megélt és örökre velünk maradó pillanatok – értékét erősíti fel.
Az örök idő
Az a felismerés, hogy a jelen pillanat nem múló átmenet, hanem egy határtalan jelenlét. Az egyetlen, ami végtelen és amely felett rendelkezünk.
TRIO – FOREVER TIME
Filmes-zenei ciklus és kiállítás 2026. áprilisban

A filmes–zenei ciklus térbeli folytatásaként három művész alkotásai jelennek meg a galéria terében.
A kiállítás a Forever Time gondolati világát három különböző művészeti médiumon keresztül bontja ki.
A művek nem illusztrációi a zenei ciklusnak, hanem annak térbeli és érzékelési kiterjesztései.
A PROJEKTBEN RÉSZT VEVŐ MŰVÉSZEK

Koreny Ildikó

Dósa Róbert

Máté István
Az alkotók nem titkolt szándéka, hogy a látogatót kiszakítsa a mindennapok kapkodó, rohanó időérzékeléséből.
Éppen ezért ez a kiállítás nem történetet kínál, hanem tapasztalatot.
Egy olyan teret, ahol a néző nem csupán szemlélő, hanem a jelen pillanat aktív résztvevője.
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
A Forever Time kiállítás megnyitója egy filmes–zenei vetítéssel kezdődik, amely a teljes ciklus mozgóképi és zenei kompozícióit mutatja be.
A vetítés után a látogatók a galéria terében találkozhatnak a három művész alkotásaival, és saját ritmusukban fedezhetik fel az értő és érző jelenlét különböző rétegeit.

📍 David Art Gallery II.
1055 Budapest, Falk Miksa utca 8.
📅 2026. április 10.
🕔 17:00
Program:
filmes–zenei vetítés
kiállítás megnyitása
találkozás az alkotókkal
„A jelen nem múló pillanat,
hanem az egyetlen létező idő.”
