Bejegyzés

Olvasási idő: 5 perc

Ha szeretnéd a bejegyzést inkább meghallgatni, itt megteheted: 

Két héttel ezelőtt három olyan célt tűztem ki magam elé, amelyek merőben újdonságnak számítottak az életemben. A rendszeres evést, a testmozgást és a nyelvtanulást. Mindegyiket napi rendszerességgel.

Az első pár napon mindegyik jelentős erőfeszítést igényelt a részemről. Nem állítom, hogy ma már természetesnek számít bármelyik is, de jelentősen könnyebben veszem rá magam, sőt néha már örömet is tud okozni. Főleg a testedzés hatását érzem a legjelentősebbnek, minden nap, amikor túl vagyok rajta, nem kevés büszkeség tölt el, hogy én, aki soha nem csinált ilyesmit, teljesítettem egy újabb etapot.

Read more

A mostani bizonytalan idők, a kijárási tilalom – enyhébb vagy szigorúbb formában – mindannyiunkat érint.

Senki sem tudja, mennyi ideig kell az otthonunkban kuksolnunk, távol szeretett családtagjainktól, barátainktól. Napi szintű kihívásként kell szembenéznünk a mentálisan megterhelő bizonytalansággal, és félelmeinkkel.

Nincs mit tenni, jobb, ha a saját érdekünkben ráállunk a mentális immunerősítésre, és kesergés helyett inkább azon fáradozunk, hogy a lehető legnagyobb előnyt kovácsoljuk a kialakult helyzetünkből.

Read more