Két évvel ezelőtt még romokban volt az életem. Utáltam magam, állandóan kifogásokat kerestem, egyik napról a másikra éltem, nem találtam a helyem, egy bármikor felrobbanó bomba voltam. Mára már a tudatosan élők csoportjához tartozom, köszönhetem ezt a Changelife módszernek, és persze magamnak is. Határozott döntést hoztam, meg akarom az életemet és annak minőségét változtatni. Soha semmi, és senki nem tudott ilyen változást elérni életem minden területén, mint ez a program. Elolvastam, csatlakoztam, elfogadtam és mind a mai napig kéz a kézben haladunk Ildikóval, aki a módszert megalkotta.Teljes szívvel ajánlom azon embertársaimnak, akik szeretnék megváltoztatni, tartalmassá, értékessé és gazdaggá tenni az életüket, de mind ezidáig nem találtak igazi támogató közeget. Ennek az online programnak a megszületése tette lehetővé számomra, hogy mára már elmondhatom, boldog és kiegyensúlyozott életet élhetek. A mai napig követője és tanulója vagyok, mert az átalakulás nem megy egyik pillanatról a másikra, időt kell adni magunknak és tűpontosan betartani az utasításokat ahhoz, hogy egy szép napon arra ébredhessünk: szabad emberek vagyunk, azt tesszük, amit szeretünk, a magunk urai vagyunk és élvezhetjük az életünket. Az én mottóm: SOHA SEMMI SEM KÉSŐ.