Horváth István: Minden nagy változás egy kis lépéssel kezdődik

Olvasási idő: 5 perc

Ha szeretnéd a bejegyzést inkább meghallgatni, itt megteheted: 

Legutóbb arról meséltem, hogyan sikerült feltérképezi azokat a területeket, amelyeken a leginkább változtatnom kell ahhoz, hogy egy jobb, minőségibb életet élhessek. Az egyik legfontosabb ezek közül az önmagamhoz való viszonyom javítása, magyarán az önértékelésem, önbecsülésem magasabb szintre emelése. Ezen a héten pedig el is kezdem rajta munkálkodni, kezdetnek három konkrét célt tűztem ki magam elé, amelyeket szeretnék rövid távon elérni, illetve jó szokásként beépíteni a mindennapokba:

1. Rendszeres táplálkozás

Mint említettem, sokan szíves örömest cserélnének velem, mivel a versenysúlyom sohasem haladta meg a 75 kilót, de leginkább 60-70 kg között mozog. Ez ugye a 183 centis magasságomhoz képest nem a legdaliásabb. Márpedig nem nagyon szeretnék a továbbiakban vállfamodell lenni, így elhatároztam, hogy elkezdek rendszeresen enni. A dolog pikantériája, hogy az elmúlt 10 évben szakácsként dolgoztam, ennek ellenére nekem az evés sosem jelentett többet, mint egyszerű szükségletkielégítést, amin gyorsan túlestem, amikor nagyon muszáj volt, s a legkevésbé sem figyeltem arra, hogy mennyit vagy mit eszem. A kulináris élvezetek messze voltak tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Most tehát ott tartok, hogy igyekszem szigorúan tartani a napi háromszori étkezést, s megpróbálok minél több olyan ételt magamba erőltetni, ami korábban elképzelhetetlennek számított. Zsírosabb hús, szénhidrát, édesség. Higgyétek el nálam ez már zabálásnak számít. Az első napi mázsálásnál a mérleg 64 kilót mutatott, a cél a 80 kg. Egyenlőre nagyon távolinak tűnik, de nem adom fel!

2. Testedzés

Mivel nem az a célom, hogy a nagy nehezen magamba erőltetett táplálék úgy kössön meg bennem, mint a cement, elkezdtem egy telefonos alkalmazás segítségével egy itthoni edzésprogramot. 5 hét alatt állagosan napi 20-25 percben, minden nap kötelezően. Ez másoknak nem tűnhet soknak, de tudni kell rólam, hogy a szakközépiskola befejezése óta – ha emlékezetem nem csal – összesen nem csináltam meg 15 fekvőtámaszt. Külön érdekesség, hogy a legjobb barátom személyi edző, s az elmúlt 7 évben többször próbálkozott rávenni valamiféle testmozgásra. Az eredmény csúfos kudarc volt: elmentem hozzá egy alkalommal, meg is tettem mindent, olyan izomlázam volt, hogy csak na, de mikor 20 perc után közölte, hogy akkor most megvolt a bemelegítés, kezdhetünk dolgozni, megköszöntem a lehetőséget és távoztam. Mondtam minden tiszteletem azé, aki ezt csinálja, de én biztosan nem. Nos, ehhez képest az elmúlt egy hét alatt minden nap elvégeztem az edzéseket, s bár az első három napban olyan testrészeim is fájtak, amiknek a létezéséről sem tudtam, jelentem: még állom a sarat. Igaz minden reggel úgy kelek fel, hogy nincs az az Isten, hogy ma is megerőszakoljam magam, de eddig mindig győzött a kitartó énem.

3. Nyelvtanulás

Ezzel a témával mindig úgy voltam, hogy mivel a mindennapi életben sosem volt szükségem arra, hogy bárki emberfiával külföldiül kvartyogjak, nem is szenteltem rá a legkevesebb figyelmet sem. Igaz németül annak idején egészen jól beszéltem, de ez az évek alatt olyan mélyre temetődött, mint Attila hun király sírja. Ildikó aztán rávilágított, hogy idegen nyelveket beszélni igenis fontos, főleg ha a terveim között szerepel esetleg külföldre utazni. Így aztán rávettem magam, hogy elkezdjek angolul tanulni, ráadásul valami egészen elképesztő perverziótól vezérelve német nyelven, így két legyet üthetek egy csapásra. Jelentem az elmúlt hét napban ezt is hétszer sikerült megtennem.

Összegezve tehát eléggé eredményes hetet tudhatok magam mögött, bár mint mondtam, minden nap újra és újra emlékeztetnem kell magam arra, miért is vágtam ebbe az egészbe vele, s bizony ez nem mindig egyszerű. De elindultam az úton, s nem fogom feladni.

Ennek a hétnek még egy fontos mozzanata volt.

Elkezdtük feltérképezni azokat az önszabotoló hiedelmeimet, amelyekkel eddig aláástam a saját boldogságomat. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy azokat a dolgokat, amiket rendszeresen ismételgetek magamnak, mint hithű katolikus a Miatyánkot. Hosszú meló volt összeszedni, de sikerült.

Hadd adjam nektek közre saját kis gyűjtésemet:

Túl öreg vagyok! 

Csak bunkó nőket vonzok!

Nincs időm és türelmem optimistának lenni!

Nem engedhetem el magam!

Mindig józannak kell maradnom!

Muszáj valami maradandót alkotnom!

Mindenkit meg kell mentenem!

Nagyon fontos, hogy mit gondol rólam a másik!

Túl késő bizonyos dolgokat megtennem!

Mindig igazam lesz a végén!

Minden elvárásnak meg kell felelnem!

Csakis az elért eredményeim határoznak meg!

Mindenki hálátlan és csak kihasználnak!

Nem tudok hízni!

Nem kellek senkinek!

Örökké a múltban élek!

Szép ugye?

A következő lépés az lesz, hogy ezeket a meggyőződéseimet szorgalmas kertészként kigyomláljam a fenébe!

Ha lemaradtál az előző részekről, itt tudod megnézni vagy meghallgatni: