Horváth István: Lassan felszáll a köd

Olvasási idő: 4 és fél perc

Ha olvasás helyett inkább meghallgatnád a bejegyzést, itt megteheted:

Az elmúlt napokban kezdtem úgy érezni, hogy mindaz a sok apró lépés és kemény erőfeszítés, amit az elmúlt időszakban megtettem, kezd formálódni, s lassan alakot ölt a változás. A legfontosabb változás talán az, hogy egyre jobban érzem magam. Azok a dolgok, amiket két hónappal ezelőtt elkezdtem – például a mindennapi testedzés, a nyelvtanulás, a rendszeres étkezés – lassan teljesen mindennapos dologgá vált. Most már egyre kevésbé kötelességtudatból teszem őket, sokkal inkább mindennapi szokássá váltak. Sőt, egyre inkább örömet okoznak.

Ráadásul már elkezdték mások is észrevenni a változást. Épp ma kaptam meg az utóbbi idők leglehengerlőbb bókját: tök jó széria vagy. Azt hiszem, ennél nagyobb dicséretre férfiember nem számíthat.

A legutóbbi alkalommal már meséltem a negatív és a pozitív érzések hatásáról. Arról, hogy egy-egy jó vagy rossz gondolat miként indít el bennem lavinát, s hogyan képes maga alá temetni vagy éppenséggel felemelni. Ezen a téren is sikerült tovább erősödnöm.

Már egyre többször csípem nyakon a romboló érzelmeimet, s tudatosan alakítom át és módszeresen irtom ki őket. Talán leginkább az emberi kapcsolatokhoz tudok ezáltal máshogy hozzáállni. Ma már igyekszem mindenkivel megengedő lenni, s nem kötök minden pozitív vagy negatív eseményt mindenáron a saját személyemhez.  Magyarán: ha valaki rosszkedvű, nem akar beszélgetni velem, vagy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan én szeretném, már nem hiszem, hogy az mindig miattam van. Hogy nagyapámat idézzem: „Hagyni kell, hogy mindenki alanyi jogon legyen hülye.”

Ildikó programjában pedig eljutottam az egyik legfontosabb részhez. Ez pedig a céltervezés. Rátalálni arra, mit is szeretnék az élettől, mik azok a dolgok, amiket el akarok érni, s a legfőbb kérdés:

Mit tennél, ha semmi sem korlátozna – nem kellene törődnöd a pénzzel, mások véleményével és bőven lenne szabadidőd?

Ha két hónappal korábban teszi fel nekem ezt a kérdést, férfiasan bevallom, nem tudom mit válaszoltam volna. Azóta azonban rengeteg minden változott. Annyiszor léptem át a komfortzónámat, hogy lassan el kell rajta gondolkodnom, van-e még nekem olyan. Elkezdtem – hosszú idő után újra – írni, dalszövegeket magyarosítani, énekelni, s egyre inkább azon a területen dolgozni, amit annak idején fiatalon elképzeltem magamnak. Így a kérdésre most már egészen pontos választ tudtam adni. Ez pedig a következő:

Hosszas gondolkodás után arra jöttem rá, hogy erre nagyon egyszerű a válasz. Emberekkel foglalkoznék tanácsadóként, mentorként, terapeutaként, a konkrét dolgot még nem tudom. Az a lényeg hogy napjaim nagy részében a saját tapasztalataimat átadva, másokat meghallgatva segítenék másokon. Egy olyan helyen ahol mindig 20-30 fok között van, ahol én osztom be az időmet. Mindenképp víz közelében. Rengeteget írnék, mivel eléggé grafomán vagyok. Mindazokat a dolgokat írnám le, amik megtörténtek velem, amelyek olyanná formáltak, amilyen vagyok.

Így leírva nem is tűnik olyan elérhetetlennek, ugye? Azután, hogy ezt sikerült megfogalmaznom, már csak rövid, közép és hosszú távú célokat kellett kitűznöm magam elé, hogy végül eljussak eddig a célig.

A lényeg a fokozatosság, vagyis hogy mindig annyit tegyek meg, amire itt és most lehetőségem nyílik, de abba aztán tényleg tegyek bele mindent. Úgy gondolom ebben nagyon jól haladok. Ha az ember olyan célt tűz ki maga elé, ami ha eléri olyan, mintha egy álom valósult volna meg, akkor azért tényleg tenni fog. De ez csak akkor működik, ha mérhető, konkrét dolgok vezetnek oda.

Ahhoz például, hogy csak azzal foglalkozhassak, amivel szeretnék, először fel kell építeni egy stabil hátteret. Ezért most, ebben a pillanatban kell megtennem mindent. Olyan munkát kell végeznem, ami kellő anyagi hasznot hoz ehhez. Vagy ha működő párkapcsolatot szeretnék, ahhoz először is jóban kell lennem magammal. Elégedettnek a külsőmmel és a belsőmmel egyaránt. Az edzés, a rendszeres evés, stb. mind-mind ilyen hatással vannak. Amikor elkezdtem, még nem tudtam. De most már egyre jobban tisztul a kép. Ezért fontos a cselevéscentrikus megoldás. Amíg csak gondolkodunk, hogy mit hogy kellene, sehová nem jutunk.

Legközelebb arról mesélek, hogyan is kell ezt a mindennapokban kézzel foghatóan csinálni. A magam részéről egyre jobban élvezem.

Ha lemaradtál a Changelife Mastery valóságshow előző részeiről, itt elolvashatod és meghallgathatod: