, ,

Hogyan szelídítsd meg a benned lakozó fenevadat?

Olvasási idő: 4 perc

Ha szeretnéd a bejegyzést inkább meghallgatni, itt megteheted:

A változás útjának paradoxona

Az elmúlt napokban (is) csodálatos és rendkívül mély beszélgetéseket folytattam olyan rokon lelkekkel, akikkel őszintén csodáljuk egymást.

Az ilyen mély kapcsolódásokból születnek a hatalmas felismerések, AHA élmények. Évtizedek óta kutatom a mesteri életszervezés titkait, a siker egyetemes alapelveit. Nagyon inspiráló olyan emberekkel együttműködni, gondolatokat cserélni, akik szintén ezen az úton járnak.

A folyamatos változás, átalakulás misztériumáról e beszélgetéseket követően megszületett bennem egy metaforikus kép, ami egyben a változás paradoxona. Ebben a bejegyzésben erről szeretnék írni, hogy megértsd, miért is olyan nehéz út ez. S mégis, nincs más út, ami jobban megérné az erőfeszítéseket, és ami garantálná, hogy egyre magasabb és magasabb szintre tudj fejlődni.

Mi történik, ha egy vadállathoz közelítesz ismeretlenül és azonnal megpróbálod megsimogatni, becézgetni? Valószínűleg ott helyben cafatokra fog tépni, hisz nem tudja, hogy miért akarsz a közelébe menni.
Ha nem akarsz azonnal szörnyethalni, talán jobban járnál, ha először csak távolból figyelnéd, hogy szokja a jelenléted. Aztán fokozatosan egy-egy méterrel közelebb férkőzöl hozzá. Ez akár hónapokig – olykor évekig – is eltarthat, de ha célt akarsz érni, és tényleg meg akarod szelídíteni őt, muszáj türelmesnek és végtelenül fegyelmezettnek maradnod.

Ilyen a változás útja.

A türelem azt jelenti, hogy nem táplálsz önmagaddal szemben lehetetlen elvárásokat. Megengeded magadnak, hogy tökéletlen emberi lényként olykor hibázz. Sőt, hibázz sokat és minél többször, hogy azután a tanulságokat levonva fénysebességgel haladj előre.

Minden önfegyelmedre szükséged lesz, hogy ne add fel a sorozatosan és elkerülhetetlenül bekövetkező buktatóknál. Nem erőszakolhatod meg a folyamatot, nem gyorsíthatod fel, csak annyira, amennyire az adott élethelyzetedben készen állsz rá. Az önfegyelmet a leghatékonyabban a folyamatos cselekvésekkel lehet kinevelni. Ez azt jelenti, hogy akkor is megteszed naponta azt az apró lépést, ha a lelked legmélyéig húzódozol tőle. Így kerülsz egyre közelebb és közelebb valódi önmagadhoz és a személyes küldetésedhez.


A változás útjának paradoxona,

hogy te vagy a megszelídítő és a vadállat is egyben. A lényed, aki elszokott a becézéstől – netalán hozzá sem szokott – a lelke legmélyéig húzódozik először az ilyenfajta közeledéstől. Attól, hogy megadd önmagadnak azt, amire valóban vágysz. Nem szoktál hozzá ehhez a bánásmódhoz és ismeretlen az érzés, ezért először természetes, hogy foggal-körömmel tiltakozni fogsz. De ha valóban meg akarod adni magadnak a tiszteletet, a szeretetet és mindazt, ami ezzel jár, nagyon óvatosan kell nevelned a saját elvadult énedet, a fenevadat, aki benned lakozik. A türelem és kitartó próbálkozás azonban megszelídíti a legelvadultabb állatot is. Így válik eggyé benned a megszelídítő és a vadállat, és ebből az egyesülésből születhet meg a vadonatúj éned. Amikor megtörtént az eggyé válás és megszelídítetted önmagad, akkor jársz majd azon az úton, amelyen járnod kell. Akkor már nem sorsod lesz, hanem életutad.

Olyan életutad, ahol már nincsenek kérdések, csak VÁLASZOK.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük